HIVATALOSAN IS VISSZAVONULTATTÁK GÖRBICZ 13 MEZÉT





GÖRBÉTŐL BÚCSÚZTAK!


A magyar válogatott tagjai egytől egyig 13-as számú mezben, „Köszönjük, Görbe” feliratú pólóban futottak ki a bemelegítésre. Később megérkezett a főszereplő is, akinek utánpótlás-játékosok álltak sorfalat.

„Tudtam, hogy eljön ez a nap, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok izgulni” – mondta látható elfogódottsággal az Audi Aréna küzdőterének közepén Görbicz, akinek a legszebb megmozdulásaiból álló összeállítást is levetítették.

Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a győri irányító a sportág királynőjeként vonul vissza a nemzeti csapattól. Novák András főtitkár egy 233-as számú válogatott mezt adott át az ünnepeltnek, amely a válogatottsági számaira utalt.

Görbe minden edzőjének, csapattársának és legfőképp a családjának mondott köszönetet az évek során kapott támogatásért.

Ezután a szurkolók egy óriási Görbicz-mezt feszítettek ki a kapu mögött, miközben „Görbe!” skandálással éltették kedvencüket. Az ünnepség végén bejelentették, hogy az MKSZ visszavonultatta Görbicz 13-as mezét, így azt ezután senki más nem viselheti a magyar válogatottban. A dresszt fel is vonták a csarnokban, miközben a Hooligans együttes lepte meg egy szám erejéig Anitát.



Cikket Írta: Kgergo 2018-03-26 22:53:29